Csillag Zsuzsi megtalálta azt a terepet, ahol különböző szerepei mind megélhetik az önmegvalósítást. Nőként, vállalkozóként, közgazdászként, marketingesként, tervezőként is jelen van a Süel néven működő márka menedzselésénél és ha ez még nem lenne elég, a biznisz és kreativitás mellett a társadalmi szerepvállalásra is mély figyelmet fordít! Az ő példája tanúságként szolgálhat arra, hogy nem kell kizárólagosan csak egy területre letenni a voksunkat.

Hány éves vagy?

35.

Mi az az egy szó, amivel jellemeznéd magad?

Bolondos.

Legnagyobb büszkeséged?

A Süel márka megújítása, stratégia kialakítása és az a Jótékonysági Műhelyvásár, ami idén már hatodszor fog megrendezésre kerülni. Ennek kapcsán hazánkban egyedülálló módon családon belüli erőszak túlélőivel dolgozunk együtt most már évek óta. Húúúh ez azért nehéz kérdés, mert nagyon sok mindenre büszke vagyok. Főleg arra, amit a nőkért teszünk a márkán keresztül.

Mivel foglalkozol? 

A Süel márkának vagyok a tervezője és a marketingese is egyben. Ezt a két alapvetően eléggé ellentétes tevékenységet (kreatív vs. business fókuszú) elég nehéz összehangolni, de imádom, hogy mind a kettőhöz értek és elképesztően változatos a munkám.

Hol tanultál? Mikor végeztél?

Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant tanultam, marketing és marketing kommunikáció szakirányon végeztem  2006-ban (MSC).

Miért volt hasznos a képzés? Hasznát veszed-e az iskolában tanultaknak a jelenlegi szakmádban?

Igen, nagyon jó alap a vállalkozáshoz. Első két évben egy intenzív módszertani programban vettem részt, ami az analitikus gondolkodásom fejlődését nagyban segítette. Harmadévben marketing szakirányt választottam, marketing kommunikáció mellékszakiránnyal kombinálva. Akkor szuper volt a marketinges képzés (most nincs infóm) és minden versenyt meg is nyertünk, amit lehetett, így gyorsan fel is vettek egy multihoz és ezeket a gyakorlati tapasztalatokat, vagy akár kapcsolatokat azóta is jól tudom hasznosítani a munkámban.

A ruhatervezés részt magamtól fejlesztgettem, kb 3 éves korom óta rajzolok. Kifejezetten a kötést a szüleimtől tanultam, illetve elmentem a London College of Fashion kötés specifikus képzéseire. Ez viszont inkább csalódás, mint hasznos tudás.

Fotó: Horváth Adrienn

Ossz meg egy tévhitet a szakkal/szakterülettel kapcsolatban!

A londoni suli neve menő, de gyakorlatban többet lehet tanulni.

Térjünk ki egy kicsit a korábbi szakmai tapasztalataidra! Arra kérünk, oszd meg a mostani hivatásodhoz kapcsolódó legrelevánsabb munkatapasztalataid:

Első munkahelyemen először brand builder, aztán brand executive voltam. A csapatmunka nagy hangsúlyt kapott, a társosztályokkal való együttműködés. Meg kellett tanulnom kinél, hogyan lehet gyorsan elérni, ha szeretnék valamit. Sok szerepléssel járt, prezentációs készség is fejlődött, több nyelven. A mély vízbe esést is megtapasztaltam, mert az első főnöknőm előszeretettel lepett meg dolgokkal. 20 perccel a prezi előtt:” Figyu, beteg lettem, nem jövök be, lenyomod helyettem”. Amúgy szuper jóban voltunk, de ezt meg kellett szoknom. A második főnököm (azóta is barátnőm) imádott újratervezni. Az első közös projektünknél közölte, hogy az eddigi munka kuka és kezdjük elölről. Akkor ez még bosszantott, de megtanított arra, hogy nézzem meg több oldalról a dolgokat és ha valahonnan nem tetszik, semmi gond, kezdés elölről:).

Jelenlegi hivatásodat tekintsük át a SWOT analízis módszerével:

Összeolvasztom most azokat, amiket csinálok: közgazdász/marketinges, tervező és vállalkozó pozíciókat.

Engedj meg néhány kérdést a szakmai utaddal kapcsolatban.

Munkavégzés módja:

8- 12 óra között és egyfolytában mozgásban.

Amiért szereted ezt a munkát:

Azt csinálok és úgy, ahogy azt én szeretném.

Mikor és hogyan született meg az ötlet a vállalkozásod létrehozására?

A márka 27 éves, én 11 éve csatlakoztam, de azóta már más cégeknek is adok tanácsot.

Mi a mindennapi motivációd a munkavégzéshez?

Nagyon pörgős ember vagyok, nincs szükségem  külső motivációra mert belülről is annyi jön, hogy nehéz vele bírni. Haladni akarok előre. Mindig vannak rövid-, közép- és hosszútávú terveim, minden kis lépcsőt örömmel érek el, ez lehet akár magánéleti dolog is. Mindig is ilyen voltam.

Honnan szerzed az inspirációt?

Ez a kérdés mindig elhangzik és mindig nehéz a válasz, mert minden inspirál (és ugye kérdés, hogy éppen a tervezéshez ad ötletet vagy az üzlethez). Egy beszélgetés, egy ember, egy táj, egy mohás fa, két véletlenül leesett cérnaszál, mindenben ott az ötlet.

Hogyan néz ki egy napod?

Mindegyik más. Van amikor adminisztrálok vagy egyéb (marketing aktiváció, stratégia kialakítás) miatt ülök gép előtt, van amikor tervezek, van amikor szaladgálok és telefonálgatok. A mai napom pl: 7:00 jóga, válaszolok interjúkra ( a tietekre is), 10:00 textilvásárlás egy bemutatóhoz, 11:00 – 19:00 a Mammutban lévő üzletünkben segítek a lányoknak, mivel Glamour napok vannak. Találkozom a törzsvevőkkel, személyes tanácsokat adok nekik. Utána szerintem kiszaladok egy barátnőmhöz és este még megnézem, hogy az áprilisi terveim, rendezvények, aktivitások hogyan alakulnak, mi milyen fázisban van éppen.

Melyek a legnagyobb kihívások, amelyekkel meg kell birkóznod a munkád során?

Rengeteg különböző típusú feladatom van, az egészen operatív dolgoktól, a stratégia fontosságú kérdésekig. Non-stop multitasking, ami a monotonitás tűrésemet eléggé megnyírbálta az utóbbi időben. Elég nagy kihívás mindent egybefogni, illetve ha valamit „kiszervezek”, akkor jó embereket találni.

Fotó: Ajkai Dávid, Modell – Rea Milla

Az látszik, hogy fontos neked a társadalmi szerepvállalás. Mesélj erről! Melyek a szívügyeid?

Erről rengeteget tudnék mesélni, de ahogy azt az elején is említettem, minden olyan program, amiben segítjük a nőket, az fontos nekem. Nem azért mert ebből jön a legtöbb pénz, mert általában nem, hanem mert ezek adnak a márkának lelketÉn nem csak egy márkát akarok építeni, meg ruhákat értékesíteni (persze ebben már a saját kreativitását kiélheti az ember), hanem olyan ruhákat akarok eladni, amelyek pozitív energiával töltenek fel, amit öröm viselni, amiben a nők bókokat gyűjtenek, ami önbizalmat ad, amit jó viselni, mert büszke vagy, hogy abban a cuccban lehetsz. Minden aktivációnk ekörül forog. Az éves jótékonysági műhelyvásárunk a társadalmi szerepvállalásunk csúcsa, amelyet megelőz a Színek a ruhádra valók kampányunk. Itt családon belüli erőszak túlélőivel fotózunk minden évben, ők a márkanagykövetek a vásár előtt. Vannak kisebb aktivitásaink is, amelyek átszövik az évet. Az inspiráló nőket kereső kampányunkat 6-7 éve kezdtük el, ami átváltott a #friendspiration projektünkbe. Ezekről bővebben a társadalom menüpontunkban találtok infókat. Szeretem az újrahasznosítós projektjeinket is. A hulladékainkból ékszerek készülnek, vagy éppen oviknak adjuk kreatív foglalkozásokra. De arra is büszke vagyok, hogy a csapatom stabil és szeretnek nálunk dolgozni, ami szintén hozzátartozik ahhoz, hogy egy márka fenntarthatónak címkézze magát.

A munkád mennyire jellemez téged?

Inkább azt mondanám, hogy a márkámban megjelenik a személyiségem.

Ez csak munka, hivatás (több, mint pénzkeresés), vagy hobby is?

Szerintem az már átjött, hogy hobby is. Imádom. Úgyhogy sokszor észre sem veszem, hogy dolgozom.

Milyen terveid vannak a jövőben?

Külföldre viszem a márkát és családalapítás.

Milyen nyelveken beszélsz? Mennyire jellemző, hogy napi szinten kell használnod az idegen nyelvet?

Leginkább az angolt használom, de beszélek olaszul és németül is.

Kinek ajánlod ezt a pályát?

Energikus, jó kommunikációs képességekkel rendelkező, folyton pörgő arcoknak, akik szeretnék látni a saját munkájuk gyümölcsét. Nem elégszenek meg azzal, hogy egy adott munkafolyamatot végeznek, hanem látni akarják a teljes spektrumot, hogy valamit létrehoznak.

Általad ismert lehetőségek azok számára, akik követnének ezen az úton

Szerintem a közgázos végzettség minden vállalkozáshoz jó alap, hogy utána ki merre megy tovább az már saját döntés.

A kiemelt fotót Ajkai Dávid készítette.