Rólunk

Az „Így dolgozunk mi” egy olyan társadalmi kezdeményezés, amely támogatást nyújt az életúttervezésben a mai középiskolások számára.

Célunk egy támogató közösség létrehozása, ahol összekapcsoljuk a lehetőségeket kereső diákokat a társadalmi szerepvállalást fontosnak tartó szakemberekkel. Így a fiatalok valódi projektek mentén gyakorlati tudást szerezhetnek, társadalmilag is értéket teremtenek, inspirálódnak, fejlesztik kreativitásukat és képességeiket. 

Egy olyan hazánkban egyedülálló és hiánypótló kezdeményezésről van szó, amelynek keretein belül szeretnénk elérni, hogy a fiatalok a számukra lehető leghasznosabb tudást sajátíthassák el és vonzó perspektívát kapjanak álmaik Magyarországon történő megvalósításához. Célunk továbbá az is, hogy a diákok beleláthassanak az egyes szakmák és életutak mögé, világosabb képet kapjanak arról, mit csinál például egy közgazdász, dietetikus, vagy éppen pszichológus, esetleg UX designer.

Sajnos a mai oktatási rendszer nem mindig teszi lehetővé, hogy a fiatalok olyan készségeket sajátíthassanak el, amire a való életben igazán szükségük van, ráadásul egy olyan támogató csapat vegye őket körül, akik folyamatos visszajelzéseket adnak a munkájukra. Az Így dolgozunk mi csapatának célja azonban éppen egy ilyen környezet megteremtése és fenntartása.

Munkánkat 2017-ben a Forbes Magyarország is díjazta az alapítók, Barta Niki és Major Zoltán “Pepe” beválasztásával a 30 tehetséges 30 alatti magyar fiatal közé.

Neked szólnak a programjaink ha…

Egy értékteremtő közösségben szeretnél fejlődni

Szívesen dolgoznál valós, társadalmi projekteken hozzád hasonló fiatalok körében

Fejlesztenéd olyan készségeidet, mint érveléstechnika, prezentációs készségek, nyílvánosbeszéd, önismeret, stresszkezelés, stb.

Hallgatnál inspiráló történeteket szakmájukban sikeres emberektől

TEDxYouth előadásunk az IDMről